08th Jun 2009

HU: PROCURE: Elektronikus közbeszerzési platform

Öt európai régió teszteli azt az elektronikus platformot, amely a közigazgatási intézmények számára egységes felületet kínál közbeszerzési eljárások kiírására egy-egy régión belül. A Procure projekt célja emellett, egy közös, uniós pályázati piactér megteremtése az egyes regionális platformok későbbi összekapcsolásával.

Az projekt első fázisát a francia Burgundia (Bourgogne) régió tanácsa e-bourgogne kezdeményezése adta. A 2005 januárjában indult e-bourgogne online pályázati oldalon mintegy 900 hatóság tette közzé kiírásait a kelet-franciaországi régióból. A szolgáltatást eddig – az ICT Result áprilisi adatai szerint – 12 000 cég és vállalkozás vette igénybe, amelyek összesen 8000 pályázati jelentkezést nyújtottak be elektronikus úton. A program működése a pályázati kiírások költségeit 15-20 százalékkal csökkentette és a kiírók a régebbi egy-kettő helyett 10-20 jelentkezést kapnak – számolt be róla az uniós hírforrás.

A szolgáltatás egy nyílt forráskódú technológiára épül. Így a program következő lépésében ugyanezt a rendszert bevezették a karib-térségi, francia fennhatóságú Guadeluope megyébe és a cseh Közép-Bohémiába is. Ezután a projekt vezetői létrehoztak egy európai szintű weboldalt, melyen a három régió, továbbá a francia Bretagne, a svéd Uddevalla és az olasz Piemonte tartományok már létező elektronikus közbeszerzési platformjai egy közös felületen keresztül váltak elérhetővé.

Az eddigi tapasztalatok alapján megnehezítik a határokon átnyúló együttműködést, hogy a közbeszerzéssel nemzeti jogszabályok eltérnek egymástól, többek közt olyan kérdésekben, mint az elektronikus aláírások szabályozása. Egy másik uniós támogatású projekt, a Versenyképességi és Innovációs Program (CIP) által finanszírozott PEPPOL kifejezetten azt vizsgálja, hogy ezt a jogszabályi környezetet hogyan lehetne európai szinten harmonizálni.

A technológia tesztelése és a szabályozási háttér tanulmányozása mellett a Procure projekt további feladata az elektronikus pályázati platformok népszerűsítése a kis- és közepes méretű vállalkozások körében. A programban résztvevő partnerek ezért ismeretterjesztő előadásokat, műhelybeszélgetéseket és egyéb szakmai eseményeket rendeznek a célcsoport számára. Az ICT Results uniós forrás beszámolója szerint ezeknek köszönhetően Bretagne-ban öt-hatszorosára nőtt a kkv-k érdeklődése a régió elektronikus platformja iránt. (Az ICT Results és a Procure nyomán)

Source: http://www.koine.hu/ptPortal/index.php?mod=news&action=showNews&newsid=10912&lang=hu

Posted by Posted by Lajos Nagy under Filed under HU, Magyarul Comments No Comments »

13th Jan 2009

PEPPOL “Proof of Concept” client, demonstrating simple exchange of business documents

peppolinfrastructureoverviewPEPPOL WP8 - Solutions architecture, design and validation are hereby pleased to announce a PEPPOL “Proof of Concept” client, demonstrating simple exchange of business documents using a registry infrastructure. WP8 has been testing the PoC client internally and we are now inviting you to try it out by yourself. 

How to find the PoC Client 1.0: 
Please download the PoC Client 1.0 from:
http://pedri.alfa1lab.com/PoCClient-Windows-19-12-…
and unzip the file

Start the client by double-clicking the file PocClient.bat (You will find the file in the library “PoCClient-Windows-19-12-08″) – Mandatory: BEFORE you run the client you MUST install Java JDK 1.6 or newer on your computer.

Please follow the progress of work in WP8 - Solutions architecture, design and validation at: 
http://www.peppolinfrastructure.com/ 
And for the PEPPOL project in general at:
http://www.peppol.eu/

Posted by Posted by Tender Works under Filed under EU, English Comments No Comments »

23rd May 2008

HU: Az európai uniós elektronikus közbeszerzés

Brüsszel, 2008. május 23.

Az elektronikus közbeszerzés segítségével a vállalatok már jelenleg is részt vehetnek az EU legnagyobb vásárlóinak pályázati eljárásaiban, nevezetesen a kormányzati intézményekéiben” – mondta Vivane Reding, az információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztos.

„Ha a tagállamok biztosítják rendszereik együttműködését, ezzel segítenek az európai cégeknek abban, hogy az Európai Unió összes országában elnyerhessenek közbeszerzési megbízásokat. Ez fontos lépést jelent az egységes európai piac megvalósításában.”

Ugyan a közbeszerzések teszik ki az Európai Unió bruttó hazai termékének (GDP) 16%-át, az európai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kimaradnak ebből a jelentős üzletből, mivel rendkívül sok papírmunkát igényel a részvétel a közbeszerzési eljárásokon, különösen egy másik tagállamban.
(more…)

Posted by Posted by Tender Works under Filed under EU, Magyarul Comments No Comments »


  • Downloads

  • News

  • RSS ePractice news

  • RSS e-Procurement blog

  • RSS ePractice blog

  • Tags

    2010 AMTC AVG CIP eGoverment EPP eprocdemos Hungary IKT közbeszerzés map My-X PEPPOL procure PUP-OS requirements Spencer International szabályok SZIE válság video